Valaha milyen nagy nyüzsgés volt itt.
A mai napi emlékszem arra a nyárra. 1995. júniusa. Felvételizni érkeztem az Irinyi János Gimnázium sporttagozatába. Rengeteg gyerek volt, sokan akartak bekerülni, focistává válni. A pálya sötétzöldben pompázott, a talaja elsőosztályú volt. Egy nyolcadikos gyereknek nagy élmény a külvárosi poros kis pályák, a betonplaczok után végre olyan gyepre lépni, amin a nagyok játszottak. Gyorsan két csapatra osztottak minket, aztán elkezdtünk játszani. Én gond nélkül bekerültem, így a nyár további részén már ebben a stadionban edzettem.
Öröm volt ide járni. Egyrészt közel volt az iskolához, másrészt a környék sok mindenkit megfogott. Volt valami varázsa. Valami olyan varázs, ami magával ragadta a az embert és onnantól kezdve már csak a DVSC-nek szurkolhatott.
Ebben az időszakban még itt volt a klub székháza, itt edzettek a kézilabdás ifi lányok. A tribün mögött megtalálhattuk a bokszolók edzőtermét, a kocsmát, ahol mindig volt valaki, a lelátó túlsó végén a birkózókat, csíkhúzó házát, kicsivel lejjebb pedig a kerékpározók öltözői voltak. Az emberek jöttek mentek, élet volt a létesítményben.
Ma viszont már nincs. Kihalt minden, eltűnt a régi fény, és feledésbe merült, hogy egyszer innen indult minden, hogy valaha itt tízezrek szurkoltak a Vasutas csapatnak.
Hosszas egyeztetések után bejutottunk, így hoztunk magunkkal képeket is. Sajnos amint látjátok a pálya és a létesítmény is elég lerobbant állapotban van. Attól tartok itt már nem lesz feltámadás...
Köszönet Képíró és Kujbus uraknak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a látogatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése