2013. szeptember 26., csütörtök

2013, Az Ultras Debrecen fellépései a Vágóhíd utcán

Ultras Debrecen a Vágóhíd utcában



1989-et írtunk amikor a DMVSC imponáló fölénnyel nyerte meg az NBII Keleti csoportját és jutott vissza egy évnyi kényszerpálya után a legjobbak közé. A dátum azért fontos mert a feljutás után kiderült nem csak a „rendszer” változott  hanem a csapat is, vagyis véget ért a 10 évnyi kényszerházasság a „munkással”. Az újjáalakuló DVSC mehetett az NBI-be, míg a DMTE csapatának marad a második vonal a becsődölt DUSE helyén. A név és színek mellett még valamit vissza kap az egyesület, nevezetesen a Vágóhíd utcai stadiont, mely a fúzió alatt majdnem az enyészet martalékává vált. A szezon kezdetére jött egy  kis renoválás és utána már jöhettek a drukkerek is a lelátóra. Mindjárt a Vasas ellen legalább 10.000 piros-fehér fanatikus volt  kíváncsi az idénynyitóra, majd a Fradi ellen 14.000-et mutatott az „óra”. A hazai tábor ekkor még nem volt olyan ütős mint napjainkban, de olykor több fiatal is kapható volt a szurkolásra pár szimpla piros-fehér ereklye mögött. Ezen a két esztendő így telt el, az NBI ízlelgetésével és az első szervezett szurkolói csoport megjelenésével. A Red Front DVSC  1991-ben kezdett el szerveződni, de sajnos a kiesés kissé visszavette a debreceni szurkolói élet és egyben a Red Front fejlődését is. Azért elmondható, hogy az alapok letételre kerültek a Vágóhíd utcában igaz kiteljesedni mindez már nem tudott.

A csapat tehát kiesett, pont akkor  amikor felváltotta az egyszerű piros-fehér lobogókat egy-egy komolyabb lepedő, melyek mögé már némi tartalom is vegyült. A tábor vegetálni kezdett a csapat meg szenvedett. Ez szó szerint igaz volt, hiszen a kiesés után hiába volt cél a feljutás, csak az 5. helyet csípték el és maradtunk a hátországban. A szurkoló élet pedig szép lassan visszafejlődni látszott a városban, a drukkerek fogytak és  a pár ezerből olykor már csak pár száz maradt a hosszanti beton lelátón és a tribünön. Ez nem segítette a Red Front fejlődését sem, sőt olykor alig tucatnyian álldogáltak csak a transzparensek mögött.  A drukkerek elpártoltak a csapattól és a nehéz helyzeten a csapat feljutása sem segített, a bajnoki címet is alig 1.800 szurkoló ünnepelte a Vágóhíd utcán és ilyen érdektelenségre talán még sohasem volt példa a csapat történetében. 

 Debreceni VSC - Bag 1992/1993

 Debreceni VSC - Eger 1992/1993 A feljutás ünneplése

A tábor létszáma elenyésző volt, igaz aki kijárt az odatette magát, de ekkor nem tűnt úgy hogy a következő, immár  NBI-es szezonban egy ütőképes debreceni tábor kap majd szárnyra. Pedig így lett, igaz ebből már nem sokat élt meg az annyira szeretett Vágóhíd utca, hiszen a csapat ismét költözött és az Oláh Gábor utcában ütötte fel a fejét. Itt viszont nem csak a csapat lett meghatározó a magyar élvonalban, hanem a debreceni tábor is az ország legjobbjai közé fejlődött.

A sikerkorszak innen kezdődött a DVSC életében, de a Vágóhíd utcai stadion ebből nem sokat élt meg, lévén 1993-tól csak pár kupameccset rendeztek az ódon lelátók előtt. Ebből most hármat emelnék ki, mert  ezen találkozók voltak kiemelkedőek és ekkor már egy szervezett debreceni tábor tért vissza a Vágóhíd utcára. 

Az  első és egyik legnagyobb botrányt kavaró kupameccsre még a feljutás után került sor az Újpest ellenében 1994 március 02.-án. A hazai tábor eléggé rá volt pörögve a találkozóra lévén az őszi nyitányon a lila-fehér huligánok rendesen leamortizálták a debreceni buszokat és bizony az utasokat sem kímélték. A kora tavaszi kupameccsre mintegy 4.000 drukker volt kíváncsi és ebből elég tekintélyes létszámú brigád álldogált a Red Front, Red Territory, Red Phoenix  lepedői mögött. A találkozóra egy „Mocskos Újpest” molinó is a kerítésre került és pár fehér füstöt szórt el a debreceni mag. A találkozón jelen voltak a miskolci drukkerek is egy Diósgyőr feliratú lepedővel biztos alapokra helyezve ezzel a két fél télen kialakult jó kapcsolatát. A lilák mintegy 150-en érkeztek buszokkal és az eredményjelző alatti szektorban kaptak „szállás” lehetőséget. Előttük az Ultra Viola Bulldogs, Viola Kaos és más lila-fehér csoportok lepedői díszelegtek. A meccs alatt remek hangulat volt mind a két kanyarban és többször egymást is megtalálták a felek. A meccs vége 0-0 lett, ami az újpesti 1-1 után a DVSC továbbjutását eredményezte. Az események ezzel még nem volt vége, hiszen az utcán is összetalálkoztak a felek és a személyes kontaktust ugyan megakadályozták a rendőrség munkatársai, de a hazai radikálisok nem átalkottak kövekkel felfegyverkezve komoly kárt tenni nem csak a szurkolók, hanem a csapat buszában is, ahol szintén fellelhető volt pár jeles képviselője az újpesti tábornak. 

 Debreceni VSC - Újpest 1994 MK

A következő fontos Vágóhíd utcai meccsre 1996-ig kellet várni, amikor is 5.000 néző előtt fagyos pályán és hófödte lelátón fogadtuk a Stadler FC csapatát az MK legjobb 16 csapata között. A hosszanti oldal minden negatív tényező ellenére tömve volt, míg a korláton a Front, Territory, Devils és Unscarred lepedői kerültek ki pár kiegészítő kellékkel, igaz pár csoport kissé késve érkezett. A meccset simán nyertük, a szurkolás viszont eléggé idény eleji volt és elég nagyok voltak a hatásszünetek. A nyugis pillanatokban elhógolyózott a társaság vagy éppen a lelátó hátsó részén csúszkáltak seggen a kissé becsípett drukkerek. Akasztóról két szurkoló tisztelt meg minket egy kék-fehér zászlócska kíséretében, de sok vizet ezzel nem zavartak, mint ahogy a csapatuk sem, hiszen egy sima 3-1 küldtük őket haza, ami elég volt a továbbjutásra.

Debreceni VSC - Stadler FC 1996 MK

Az utolsó Vágóhíd utcai fellépésünkre 2003 március 05.-én került sor egy nagy havazásnak köszönhetően. A méteres havat ugyanis nem tudták időben letakarítani az Oláh Gábor utcában, így a pályát kímélendő inkább a jó öreg „Vágóhíd”  stadionban rendezték meg a Sopron elleni kupameccset. A lelátókon mintegy 4.000 drukker volt kint valamint a SZUD, Force Field, Red Hell vezette debreceni tábor, akik a nagy hideg és az idény első meccsére való tekintettel elég gyenge napot fogtak ki. A szurkolás csak alkalmi jellegű volt és a két hazai találat után erősödött fel, de szerencsére ez is elég volt e legjobb négy közé jutáshoz. Sopronból nem érkeztek szurkolók az utolsó hivatalos Vágóhíd utcai találkozóra, mi pedig egy feledhető produkcióval rukkoltunk elő, egy soha el nem felejthető stadionban.

 Debreceni VSC - Sopron 2003 MK
hancsi78

2013. szeptember 23., hétfő

1958, Limitált, 100 darabos kiadás!

A Vágóhíd utca blog bemutatja:
DVSC - 1958...Limitált, 100 darabos kiadás!

A póló célja, hogy emléket állítson mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal építették a Debreceni Vasutas Sport Club történelmét! Első körben az 1958-as csapat előtt tisztelgünk!

Most lehetőség van az előrendelésre! Elkészülés kb. 3 hét! Amint elkészül azonnal tájékoztatunk mindenkit, és majd egy előre beharangozott időpontban lesz átvehető egy előadás keretében (meghívott vendégekkel!) a MODS-ban!

A pólóhoz még egy ajándék képeslap is jár, szintén a csapat képével!

Fontos, hogy csak 100 darab fog készülni, így aki nem akar lemaradni, az ne sokat gondolkozzon! ;)

Ára: 2990 HUF

Érdeklődni a vagohidutca10@gmail.com email címen lehet!


2013. szeptember 19., csütörtök

2013, Könyvajánló III

Elképesztő milyen kemény, hosszú, és unalmas tud lenni az, mikor az ember a bölcsődébe próbálja beszoktatni a kisfiát. Mint észrevettétek a blog az elmúlt két hétben nem volt valami aktív, mégpedig pont azért, mert a nagyobbik gyerkőcöt meg kellett ismertetni az új környezetével. Ez pedig nem állt másból, minthogy reggeltől délutánid a Bölcsőde területén kellett dekkolni, ugrásra készen. Természetesen előnye is volt az új helyzetnek, hiszen a kiskrapek új barátokra találása mellett volt idő olvasgatni a folyosón töltött unalmas percekben.   

A polcról két könyvet vettem le, mindkettővel végeztem a két hét alatt. Az első Dénes Tamás és Sándor Mihály alkotása volt, mely Markos Imre életét és pályafutását mutatja be. A mű rendkívül szórakoztató, vannak benne vicces és drámai részek is. Ezen kívül tökéletesen adja vissza a korszakok labdarúgását, leírja a pályák állapotát, a csapatok és a játékosok hétköznapjait. Aki fogékony a régi futball történetek iránt, annak erősen ajánlott a könyv!

Bár a mű javarészt a Bocskaival foglalkozik, azért találunk utalást, leírást benne a DVSC-ről is, valamint elénk tárul a háború előtti Debrecen is.

Szóval nekem nagyon tetszett az alkotás, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Végezetül pedig itt egy részlet a Vágóhíd utcai pályáról is:
"Azok, akik család nélkül éltek (vagy nem volt feleségük, vagy elveszítették édesanyjukat), gyakorta piszkos felszerelésben jelentek meg az edzéseken. A koszos tréningruhákat, gyűrött mezeket, sáros lábbeliket meglátva a pedáns Markos Imre idegsokkot kapott. Odahaza, a Diószegi úti Vasutas-stadionban még mi, gyerekek is az egyesület szertárnokától vételeztük a szépen kimosott szerelést, és igaz, hogy ócska, a felnőttek által elnyűtt cipők közül kellett válogatnunk, de jutott belőlük bőven. Volt orvosi rendelőnk, fürdőmedencével ellátott, rendszeresen takarított öltözőnk (Degesdorfban csak zuhany állt a labdarúgók rendelkezésére), működött a DVSC klubhelyiség, a takaros vendéglő, ahol étkezni lehetett, esetleg találkozni a családtagokkal, beszélgetni a szurkolókkal. Üzemelt a tekepálya, a tornacsarnok, a kispuskalőtér, ellenben Degersdorfban nem volt semmi. Sőt Göteborgban sem."  





"A kötet Markos Imre, a debreceni Bocskai FC legendás jobbszélsője élettörténetét dolgozza fel. Az írók munkáját segítette a hajdani hússzoros válogatott csatár Svédországban élő fia, Imi Markos, akinek sportolói és újságírói pályafutását is tárgyalja a kötet. Markos Imre Debrecenből lett válogatott, az 1934-es világbajnokságon a földkerekség legjobb jobbszélsőjének választották meg az újságírók. Később volt a DVSC edzője is, egyetlen fia pedig városunkban született, a Vasutas ifjúsági csapatában futballozott. A 208 oldalas dokumentumregény - száznál több, ritka fotóval illusztrált lapján - nagy teret szentel a mítoszok övezte gárda, a Bocskai FC történetének"