Ultras Debrecen a Vágóhíd utcában
1989-et
írtunk amikor a DMVSC imponáló fölénnyel nyerte meg az NBII Keleti csoportját
és jutott vissza egy évnyi kényszerpálya után a legjobbak közé. A dátum azért
fontos mert a feljutás után kiderült nem csak a „rendszer” változott
hanem a csapat is, vagyis véget ért a 10 évnyi kényszerházasság a „munkással”.
Az újjáalakuló DVSC mehetett az NBI-be, míg a DMTE csapatának marad a második
vonal a becsődölt DUSE helyén. A név és színek mellett még valamit vissza kap
az egyesület, nevezetesen a Vágóhíd utcai stadiont, mely a fúzió alatt majdnem
az enyészet martalékává vált. A szezon kezdetére jött egy kis renoválás és utána már jöhettek a
drukkerek is a lelátóra. Mindjárt a Vasas ellen legalább 10.000 piros-fehér fanatikus
volt kíváncsi az idénynyitóra, majd a
Fradi ellen 14.000-et mutatott az „óra”. A hazai tábor ekkor még nem volt olyan
ütős mint napjainkban, de olykor több fiatal is kapható volt a szurkolásra pár
szimpla piros-fehér ereklye mögött. Ezen a két esztendő így telt el, az NBI
ízlelgetésével és az első szervezett szurkolói csoport megjelenésével. A Red
Front DVSC 1991-ben kezdett el
szerveződni, de sajnos a kiesés kissé visszavette a debreceni szurkolói élet és
egyben a Red Front fejlődését is. Azért elmondható, hogy az alapok letételre
kerültek a Vágóhíd utcában igaz kiteljesedni mindez már nem tudott.
A csapat tehát kiesett, pont akkor amikor felváltotta az egyszerű piros-fehér lobogókat egy-egy komolyabb lepedő, melyek mögé már némi tartalom is vegyült. A tábor vegetálni kezdett a csapat meg szenvedett. Ez szó szerint igaz volt, hiszen a kiesés után hiába volt cél a feljutás, csak az 5. helyet csípték el és maradtunk a hátországban. A szurkoló élet pedig szép lassan visszafejlődni látszott a városban, a drukkerek fogytak és a pár ezerből olykor már csak pár száz maradt a hosszanti beton lelátón és a tribünön. Ez nem segítette a Red Front fejlődését sem, sőt olykor alig tucatnyian álldogáltak csak a transzparensek mögött. A drukkerek elpártoltak a csapattól és a nehéz helyzeten a csapat feljutása sem segített, a bajnoki címet is alig 1.800 szurkoló ünnepelte a Vágóhíd utcán és ilyen érdektelenségre talán még sohasem volt példa a csapat történetében.
A tábor létszáma elenyésző volt, igaz aki
kijárt az odatette magát, de ekkor nem tűnt úgy hogy a következő, immár NBI-es szezonban egy ütőképes debreceni tábor
kap majd szárnyra. Pedig így lett, igaz ebből már nem sokat élt meg az annyira
szeretett Vágóhíd utca, hiszen a csapat ismét költözött és az Oláh Gábor
utcában ütötte fel a fejét. Itt viszont nem csak a csapat lett meghatározó a
magyar élvonalban, hanem a debreceni tábor is az ország legjobbjai közé
fejlődött.
A csapat tehát kiesett, pont akkor amikor felváltotta az egyszerű piros-fehér lobogókat egy-egy komolyabb lepedő, melyek mögé már némi tartalom is vegyült. A tábor vegetálni kezdett a csapat meg szenvedett. Ez szó szerint igaz volt, hiszen a kiesés után hiába volt cél a feljutás, csak az 5. helyet csípték el és maradtunk a hátországban. A szurkoló élet pedig szép lassan visszafejlődni látszott a városban, a drukkerek fogytak és a pár ezerből olykor már csak pár száz maradt a hosszanti beton lelátón és a tribünön. Ez nem segítette a Red Front fejlődését sem, sőt olykor alig tucatnyian álldogáltak csak a transzparensek mögött. A drukkerek elpártoltak a csapattól és a nehéz helyzeten a csapat feljutása sem segített, a bajnoki címet is alig 1.800 szurkoló ünnepelte a Vágóhíd utcán és ilyen érdektelenségre talán még sohasem volt példa a csapat történetében.
Debreceni VSC - Bag 1992/1993
Debreceni VSC - Eger 1992/1993 A feljutás ünneplése
A
sikerkorszak innen kezdődött a DVSC életében, de a Vágóhíd utcai stadion ebből
nem sokat élt meg, lévén 1993-tól csak pár kupameccset rendeztek az ódon
lelátók előtt. Ebből most hármat emelnék ki, mert ezen találkozók voltak kiemelkedőek és ekkor
már egy szervezett debreceni tábor tért vissza a Vágóhíd utcára.
Az első és egyik legnagyobb botrányt kavaró
kupameccsre még a feljutás után került sor az Újpest ellenében 1994 március
02.-án. A hazai tábor eléggé rá volt pörögve a találkozóra lévén az őszi
nyitányon a lila-fehér huligánok rendesen leamortizálták a debreceni buszokat
és bizony az utasokat sem kímélték. A kora tavaszi kupameccsre mintegy 4.000
drukker volt kíváncsi és ebből elég tekintélyes létszámú brigád álldogált a Red
Front, Red Territory, Red Phoenix
lepedői mögött. A találkozóra egy „Mocskos Újpest” molinó is a kerítésre
került és pár fehér füstöt szórt el a debreceni mag. A találkozón jelen voltak
a miskolci drukkerek is egy Diósgyőr feliratú lepedővel biztos alapokra helyezve
ezzel a két fél télen kialakult jó kapcsolatát. A lilák mintegy 150-en érkeztek
buszokkal és az eredményjelző alatti szektorban kaptak „szállás” lehetőséget.
Előttük az Ultra Viola Bulldogs, Viola Kaos és más lila-fehér csoportok lepedői
díszelegtek. A meccs alatt remek hangulat volt mind a két kanyarban és többször
egymást is megtalálták a felek. A meccs vége 0-0 lett, ami az újpesti 1-1 után
a DVSC továbbjutását eredményezte. Az események ezzel még nem volt vége, hiszen
az utcán is összetalálkoztak a felek és a személyes kontaktust ugyan
megakadályozták a rendőrség munkatársai, de a hazai radikálisok nem átalkottak
kövekkel felfegyverkezve komoly kárt tenni nem csak a szurkolók, hanem a csapat
buszában is, ahol szintén fellelhető volt pár jeles képviselője az újpesti
tábornak.
Debreceni VSC - Újpest 1994 MK
A következő
fontos Vágóhíd utcai meccsre 1996-ig kellet várni, amikor is 5.000 néző előtt
fagyos pályán és hófödte lelátón fogadtuk a Stadler FC csapatát az MK legjobb
16 csapata között. A hosszanti oldal minden negatív tényező ellenére tömve
volt, míg a korláton a Front, Territory, Devils és Unscarred lepedői kerültek
ki pár kiegészítő kellékkel, igaz pár csoport kissé késve érkezett. A meccset
simán nyertük, a szurkolás viszont eléggé idény eleji volt és elég nagyok
voltak a hatásszünetek. A nyugis pillanatokban elhógolyózott a társaság vagy
éppen a lelátó hátsó részén csúszkáltak seggen a kissé becsípett drukkerek.
Akasztóról két szurkoló tisztelt meg minket egy kék-fehér zászlócska
kíséretében, de sok vizet ezzel nem zavartak, mint ahogy a csapatuk sem, hiszen
egy sima 3-1 küldtük őket haza, ami elég volt a továbbjutásra.
Debreceni VSC - Stadler FC 1996 MK
Az utolsó Vágóhíd
utcai fellépésünkre 2003 március 05.-én került sor egy nagy havazásnak
köszönhetően. A méteres havat ugyanis nem tudták időben letakarítani az Oláh
Gábor utcában, így a pályát kímélendő inkább a jó öreg „Vágóhíd” stadionban rendezték meg a Sopron elleni
kupameccset. A lelátókon mintegy 4.000 drukker volt kint valamint a SZUD, Force
Field, Red Hell vezette debreceni tábor, akik a nagy hideg és az idény első
meccsére való tekintettel elég gyenge napot fogtak ki. A szurkolás csak alkalmi
jellegű volt és a két hazai találat után erősödött fel, de szerencsére ez is
elég volt e legjobb négy közé jutáshoz. Sopronból nem érkeztek szurkolók az
utolsó hivatalos Vágóhíd utcai találkozóra, mi pedig egy feledhető produkcióval
rukkoltunk elő, egy soha el nem felejthető stadionban.
Debreceni VSC - Sopron 2003 MK
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése