2013. április 30., kedd

2013, Ez maradt...

Egy korábbi írásunkban mutattunk néhány képet a Vágóhíd utcai stadion külsejéről, és azt ígértük, hogy megpróbálunk bejutni a belsejébe is, hogy megmutassuk a külvilágnak, hogy ott mi a helyzet. Nekünk ugyan nem sikerült még bejutnunk a tribün alá, de egy lelkes olvasónknak igen, és ha már sikerült neki küldött is nekünk néhány képet.

A képekhez nem nagyon tudunk mit hozzá fűzni, szomorú ezt látni, főleg azoknak, akik éveken keresztül itt edzettek, vagy ide jártak a DVSC meccseire, és itt ismerték és szerették meg a klubot igazán... Az alapító ősökről meg ne is beszéljünk...

A fotókat köszönjük Szkit-nek!




















2013. április 29., hétfő

2013, Kitűzők

Egy ideje elkezdtem gyűjtögetni ezeket a szépségeket, amik magában hordozzák a múlt különleges pillanatait, és szinte érződik rajtuk, hogy sok mindent láttak. Jó lenne ha el tudnák mesélni az életük pályafutását, de ez sajnos soha nem fog bekövetkezni. Addig is remélem még gyűlnek, és gyarapodik majd a létszámuk ;)

2013. április 26., péntek

1979, Bajnokcsapat

A szomszédban dolgozó hölgy férje fogadott valamelyik nap ezzel a ritkasággal. "Nézd csak pajtás, mit hoztam!" - mondta. Aztán előkapta az 1979-es NB II-es Bajnokcsapat képével ellátott, Mozi Nyomda által előállított kis képeslapot. A csapatképhez hozzá volt még tűzve egy "autogramkártya" is Sallai Sándor, és Kerekes György aláírásával, és egy szolid Uniós reklámmal. Ami összefogta a két lapocskát, és feldobta a szettet az pedig egy régi DVSC kitűző volt. Sajnos a kártyákat nem sikerül "elkunyerálnom", de bízok benne, hogy előbb-utóbb hozzám kerülnek... ;)










2013. április 20., szombat

1991, Debreceni VSC - Szeged

Debreceni VSC - Szeged 1991

A mérkőzés összefoglalója 10.28-tól látható!

2013. április 12., péntek

1993, BVSC - DVSC

1993, BVSC-DVSC 1-2. Gólszerzők: Pető Zoltán, és Sándor Tamás.

A frissen feljutott DVSC a 3. győzelmét aratta a bajnokságban, mindhármat 2-1-es végeredménnyel. A Nemzeti Sport a mérkőzés után a következő címlappal nyitott: "A Loki csak egyet tud, 2-1-re nyerni!"

Álló sor: Horváth Béla,Tóth György, Kondás Elemér, Nagy Csaba, Pető Zoltán, Liviu Goian, Téglási Gábor
Guggolnak: Madar Csaba, Vjacseszlav Medvid, Balogh József, Sándor Csaba, Viktor Gracsov, Sándor Tamás


A képet Garamvölgyi Lajos emlékoldalán találtam.

2013. április 10., szerda

1987, Biztató eredmények - némi árnyékkal.

Kezembe akadt a Labdarúgás magazin 1987. januári száma, melyben az elsőosztályú csapatok értékelik a '86-os szezon őszi teljesítményét. Debreceni részről Dr. Puskás Lajos edző nyilatkozik, és felkaptam a fejem erre a bekezdésre. Ezt a bekezdést azoknak ajánlanám, akik nem értik, hogy mi hiányzik a mai magyar labdarúgásból.

"A lényeg: Azt akartam elérni, hogy fokozatosan valódi debreceni csapat alakuljon ki nálunk, vagyis lehetőség szerint ne az ország túlsó végéből ideszármazott vándormadarak alkossák azt, hanem a városban, vagy annak környékén született labdarúgók. Például olyanok, mint jómagam...

Ez miért volt szempont?

- Lehet, hogy szentimentális alkat vagyok, de meggyőződésem, hogy akit nem csak a szerződése, hanem az emlékei, élményei, egyszóval az egész élete Debrecenhez köti, az sokkal lelkesebben tud küzdeni a mérkőzéseken, mert átérzi, hogy szűkebb hazáját képviseli. Másrészt a közönség is inkább sajátjának érzi az olyan gárdát, amelynek játékosaira joggal mondhatja: "Nicsak, a Józsi, a szomszédék fia, milyen jól bánik a labdával!", vagy "Nohát, a Lajos, akivel annyit futballoztam együtt a Nagyerdőben, már megint kihagyta a helyzetet!"

Tudom ez már régen volt, és azt is tudom, hogy azóta megváltozott sokminden. De nekem mégis szimpatikusabb volt ez a hozzáállás, mint az, ami a jelenlegi labdarúgásunkat körülveszi. Van olyan elsőosztályú csapat, ahol már csak 1-2 magyar játékos (nemhogy helyi kötődésű) szaladgál a kezdő tizenegyben. Felmerül a kérdés, hogy mi változtatta meg 26 év alatt a hazai piacot ennyire? Vagy, hogy egyáltalán megérte-e változtatni az egészen? 27 éve még Mexicóban voltunk, világbajnokságon szerepeltünk, a hazai csapatokban csak magyarok futballoztak. Gond nélkül vertük a Brazilokat, az utánpótlás rendelkezésre állt, és elképzelhetetlen volt, hogy a kis srácok külföldi csapatokról áradozzanak mindenhol... De különben mindegy is, ez már ilyen és ilyen is marad. A miénk ez is, de valahogy nem olyan már mint régen.

A riport további része itt olvasható:


2013. április 8., hétfő

Garamvölgyi Lajos

Ma ünnepelné 61. születésnapját minden idők legnagyobb debreceni edzője, Garamvölgyi Lajos!

Garamvölgyi Lajos (Alap, 1952. április 8. – 2008. augusztus 18.) magyar labdarúgó és labdarúgóedző. Játékosként a Videoton, a DMVSC és Debreceni Kinizsi csapataiban játszott, míg edzőként legtöbbet Debrecenben tevékenykedett, ahol igazi sikeredzőként tartották számon.
  
Játékosként
A Videotonban kezdte a játékot, meghatározó tagja volt az 1976-ban NB I-ben ezüstérmes fehérvári alakulatnak, hátvéd pozicióban. 1979-ben került Debrecenbe, és először a DMVSC-ben, majd a Debreceni Kinizsiben játszott: a védelem biztos pontjának számított. Játékával, sportszerű magatartásával hamar elnyerte a szurkolók szimpátiáját. Itt is fejezte be játékos pályafutását.

Edzőként
Igazán edzőként lett elismert, híres szakember. Először kezdte a Kinizsinél, ahol addig is játszott, majd a DMTE és a Kaba Cukor következett. 1993 tavaszán igazolt át az akkor már DVSC néven épp a másodosztály elején tanyázó egyesülethez, amit bajnoki címhez is segített. Habár az együttes nem állt nagy nevekből, Garamvölgyi mégis ütőképes csapatot kovácsolt össze a Lokiból, amit jelzett az 1995-ben kivívott bronzérem is, ami a klub addigi legnagyobb sikere volt. 1997 őszén tulajdonképpen váratlanul állították fel a kispadról, és ő Zalaegerszegre került a ZTE vezetőedzői székébe, szintén közmegelégedésre. 1998-ban visszahívták az épp kiesőhelyen található debreceni csapat élére, ő benntartotta az egyesületet, majd rá egy évvel később kupagyőztes lett a csapatával. Az UEFA-Kupában induló csapatával az első körben kiesett, de otthon legyőzte a Bundesliga csapat VFL Wolfsburgot. Ezután a szintén elsőosztályú, frissen feljutott Előre FC Békéscsabához igazolt, ahol egy igen rossz őszi szezon után (zsinórban 6 vereség) tavasszal felállították a kispadról. Ezt követően saját elmondása szerint kicsit megcsömörlött a labdarúgástól, de 2 év pihenő után az akkor NB III-as Hajdúböszörmény mellett vállalt előbb csak segítői, majd vezetőedzői feladatokat. 2007-től haláláig a debreceni utánpótlásban dolgozott szakágvezetőként. Érdemei elismerései végett Debrecentől Hajós Alfréd-díjjal jutalmazták 2004 őszén. Hosszan tartó betegség után 2008. augusztus 18-án hunyt el, a Debreceni Köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Sikerei
Játékosként
  • Magyar bajnoki ezüstérmes (1976)
Edzőként
  • Magyar bajnok (másodosztály, 1993)
  • Magyar bajnoki bronzérmes (1995)
  • Magyar Kupa-győztes (1999)
Forrás: wikipedia

Köszönünk mindent MESTER!
 
„Te hoztál fel minket a nagyok közé, és Te
tettél minket is naggyá,
Egy igaz ember, igazi mester, egy darabka
történelem...
Ez mind Te vagy nekünk.
Köszönünk mindent!
Isten veled, Garamvölgyi Lajos!”




És egy nagyszerű mérkőzés összefoglalója:

2013. április 6., szombat

1983, Ózd - DMVSC

Más idők jártak akkoriban. Voltak nézők, több ezer ember előtt lejátszott mérkőzések, és volt futball. Volt követelmény, nem lehetett szégyent hozni a focira, ahogy a Labdarúgás magazin 1983-as számából kiollózott képen is látható. Pedig alacsonyabb osztályról van szó.

Ma már nincsenek nézők, és nincs futball. Az MLSZ pedig azt a pár ezer embert akarja folyton rendszabályozni, akik még kitartanak a jelenlegi szörnyű minőség mellett is.

Talán jobb volt régen...




2013. április 4., csütörtök

Egy régi kép

Kaptam egy régi fotót, ezt most megosztom veletek. Ha valakinek van még, és szeretné megosztani a nagyvilággal, az nyugodtan keressen minket :) Köszönet a fényképért Nyitrai Daniellának, és Vekerdi Károlynak!


2013. április 2., kedd

1993, Debreceni VSC - Kispest 2-1

Bár ez most nem a Vágóhíd utcához kapcsolódik, de ahogy kapcsolgattam a TV-t és mindenhol a BL-el foglalkoztak, nekem valamiért ez jutott eszembe. 1993-at írtunk, a DVSC ebben az évben jutott fel az első osztályba. Mindenki kiesőnek tippelte az akkori, jelentősen megfiatalított gárdát. Ezzel szemben egészen a 8. fordulóig veretlenek maradtak, a mérleg 7-1-0-ás arányt mutatott.

A város teljesen fel volt bolydulva, mindenki ott akart lenni az Oláh Gábor utcán, és szemtanúja akart lenni annak, ahogy a DVSC legyőzi az előző évi bajnokcsapatot. Szerencsére az öreggel nekünk is sikerült bejutnunk, így a keleti oldalon nyomorogva én is részese lehettem egy igazi élménynek!

Itt az összefoglaló, TOBE te voltál az Isten!


2013. április 1., hétfő

2013, Szürke jelen

Mivel a rokonsággal kapcsolatos látogatásokat már tegnap letudtuk, így ma szabad program volt napirenden. Ezért a fiammal beültünk az autóba és bejártuk a várost kettesben. Mivel a blog elég jól pörög, és sok pozitív visszajelzést kapunk, ezért első utunk hová is vezethetett volna, mint a Vágóhíd utcába. Amíg én fényképeket csinálgattam a stadionról, Ő boldogan tologatta a fa játékát a pálya melletti síneken. Sajnos be nem jutottunk, de megpróbálok majd szerezni valamilyen engedélyt, hogy a tribün alatti részekre is beléphessünk. A képeket most megosztom veletek, fogadjátok szeretettel, és idézzétek fel az ide kötődő emlékeket. Sajnos a fotókra ránézve az embert elönti a szomorúság, szomorú szembesülni azzal, ahogy a rozsda és az enyészet felemészti az egykor még ezreknek és tízezreknek otthont adó gyönyörű stadiont.